Úgy gondoltam, már elég sok időt cipeltem magamban Indiát, a sikátoraival, a szent teheneivel, az összes istenével, tarka ünnepeivel és sokszínű világával együtt. Eljött hát az idő, hogy letegyem...amit letehetek.


2015. május 20., szerda

Orchha

Szép napot mindenkinek!
Szembejött ma velem ez a kép az interneten. Hirtelen rám zúdultak  az élmények, régen volt már. Azóta India sokat változott.
De Orchha állítólag még mindig olyan amilyen volt tízennégy évvel ezelőtt.  
Emlékszem, Orchha nem volt benne az útitervünkben. Már kemény három hét volt mögöttünk, több mint 5000 km Indiában tömegközlekedéssel. (Azért ez nem semmi, aki ismeri az ottani viszonyokat stb, az tudja hogy miről beszélek.) 
Nagyon fáradtak voltunk, férjemet ott már kínozta a kór, ( csak így hívjuk, mert azóta sem derült ki, hogy akkor milyen betegsége volt. Már szedte a piros-sárga-kék-zöld gyógyszereket, amit a gyógyszerész felírt neki)
Útunk végen tartottunk, Khajurahoból mentünk távolsági buszon Delhi felé, (tudom,  azóta már van
vonat is Khajurahoba) 
Négy  órát zötykölődtünk a földúthoz hasonló úton, amikor egyszer csak a távolban feltűntek
gyönyörűséges tornyocskák. Kérdeztem a sofőrt mi az ott, mire ő mondta, hogy Orchha.
Megbeszéltem a sofőrrel, hogy akkor mi kiszállunk.
Nem bántuk meg, olyan volt mint valami kicsi poros ékszerdoboz, kellemes meglepetés volt, nagyon kevés turistával. Ez sok estében előny, úgy ahogy itt is az volt. Ha kevés a turista akkor minden olcsó. (:-)))
Fő látványossága Jahangir Mahal 1598-ban építette Bharath Bhushan miután legyőzte a mogulok nagy ellenségét Vir Singh Deo-t. 
Érdemes megnézni, óriási erőd, egy félnapot legalább rá kell szánni, mert a mogulok hihetetlen nagy erődöket építettek.(:-)))
Különben a város barátságos, az emberek aranyosak, helyesek.
Itt még volt egy érdekes történetünk amikor kijöttünk az erdőből, megálltunk a város térképe előtt,
néztük, hogy még merre tudunk menni. A távolban a völgyben a bokrok közül dzsajna templomok
csúcsai látszottak. Megkérdeztük a riksásokat, hogy mik azok ott, mire mondták, hogy templomok.
Kértük, hogy vigyenek el, mondták nem visznek,mert nem tudják az utat különben is veszélyes.

Így ezt mi kihagytuk, de ha valaki eljut oda írja meg milyen volt.(:-)))
Végezetül, mindnekinek csak ajánlani tudom, igazi kincs!(:-))


4 megjegyzés:

  1. köszönöm ,érdkes olvasmány ,ugyan úgy mint a többi...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép emlékeid vannak Indiáról.... Lehet, hogy egyszer én is megnézhetem ezt a csodás, színes világot.....
    Azt hiszem ismét előveszem egyik régi kedvenc könyvem, az Örömvárost. A Boldog herceg mellett ehhez a könyvhöz fűződik még kellemes - buszon olvasós emlékem. A világot kizárva hangosan sírtam és hangosan nevetgéltem... Furán néztek rám, de nem zavart.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Marika! Igen, valóban szép emlékeim vannak Indiáról! Néha azon gondolkodom, hogy valóban vissza akarok-e menni, mert állítólag nagyon megváltozott, rohamosan fejlődik. Itt megoszlanak a vélemények. Van aki szerint jó, van aki meg azt mondja, hogy a globalizáció beolvasztják az ő kultúrájukat is. Majd megírom a véleményem,ha láttam már ezt az új világot!(:-)))

    VálaszTörlés