Úgy gondoltam, már elég sok időt cipeltem magamban Indiát, a sikátoraival, a szent teheneivel, az összes istenével, tarka ünnepeivel és sokszínű világával együtt. Eljött hát az idő, hogy letegyem...amit letehetek.


2014. július 3., csütörtök

Rádzsasztáni babák / Puppet from Rajasthan

Legyen szép napotok!
Imádom ezeket a babákat. Kathputli babáknak hívják őket. A kathputli színházról már egyszer írtam!Jodhpurban vettük őket egy aranyos kisfiú árulta aki időnként besegített az előadásba is a szüleinek! Ez  a mesterség is öröklődik apáról fiúra. A rögtönzött színházat is meglehetett  nézni. Nem kell semmi komolyra gondolni, csak egy paravánra meg egy kis színpadra. Két óránként volt előadás, gyerekeknek meg felnőtteknek egyaránt. A felnőttek is nagy gyerekek, erről is írtam már!(:-))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése